Polcz Alaine pszichológus, író, a tanatológia magyarországi úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom, majd alapítvány életre hívója 1922. október 7-én született Kolozsváron. Az ALAINE – IDEJE A MEGHALÁSNAK című előadásunkat az ő személye, és munkássága ihlette.

A tavalyi évben, születésének századik évfordulóján, színházunk egy különleges fotósorozattal emlékezett rá. Polcz Alaine és férje sokszor pihentek a Balaton-felvidéken, egészen pontosan Szigligeten, így mi is ott készítettük a fotókat.

Kérdezz-felelek formában idézzük fel a különleges alkalom részleteit. Kérdéseinkre ÉDER VERA, fotóművész és MARKÓ-VALENTYIK ANNA, bábművész válaszolnak.

Hogyan készülsz egy fotózásra?

Éder Vera: Minden típusú munkára másképp. Színházi főpróbára, ha nem ismerem, akkor elolvasom a darabot. Ha erre nincs lehetőség, próbálom megnézni a díszlet- és jelmezterveket, hogy egy hangulatot kapjak. Ha zenés előadásról van szó, akkor meghallgatom az elérhető, fellelhető zenét. A mi közös munkánkra a ráhangolódást Polcz Alaine munkásságáról, életéről szóló írások olvasásával próbáltam elérni, de előttem volt a báb képe is, a formája, arca. Kicsit drukkoltam, hogy az időjárás borongós legyen, elképzeléseimben ilyen hangulatban jelent meg a kép amit el szerettem volna készíteni. Annával még tudtam beszélgetni a fotózás előtt az ő elképzeléseiről és nekem nagyon tetszett a vízben, a vízzel való kapcsolódás ötlete.

Markó-Valentyik Anna: Alapvetően kialszom magam előtte. A fotózást megelőző napokban ügyelek arra, hogy lehetőleg a bőrömön ne keletkezzen olyan sérülés, amit korrigálni kellene. Természetesen összekészítem mindazt, ami kell a fotózáshoz. A fotózást megelőző este megpróbálom látni magam előtt a célt; a kép hangulatát és tartalmát. Amikor megérkezett Vera egyeztettük, hogy ki, mit lát maga előtt, és pontosítottunk négy vagy őt célt.

Speciális technikát, odafigyelést igényel egy bábos fotózás?

É.V.: Mikor először találkoztam a bábbal fotorgáfusként nagyon meglepődtem és meghatódtam. Elképesztő volt átélni azt, hogy a báb él, érez, levegőt vesz, tulajdonságai vannal, beszél hozzám, közöl. Eleinte csak ezt tudtam figyelni, majd elkezdtem felfedezni azt, hogy miért is tudja ezeket a dolgokat csinálni és persze, a bábostól. A köztük lévő kapcsolatot leginkább egy odaadó, egyenrangú párkapcsolathoz tudom hasonlítani. Lenyűgöz. Viszont nehézséget okoz, mert kérdés az, hogy melyiküket ábrázoljam. Két dimenzióban meg tudom-e mutatni a báb tulajdonságait úgy, hogy a fényképet néző is érezze, értse, ha csak őt mutatom. Közben csodálatos a bábot mozgató, ahogyan átviszi az energiát a “tárgy”-ba a tekintete, figyelme, a mozdulatai szinte elválaszthatatlanok egymástól. Ez a kérdés mai napig foglalkoztat. Egyedül a paravános előadásoknál van könnyebb dolgom, hisz ott nem látjuk a mozgatót. A paraván mögött azonban, a szinte koreografikus munka, a játszók egymással való kommunikációja, mozgása lebilincselő. Én imádom ezt a takarásból figyelni, és megmutatni.

M.V.A.: Én úgy tapasztalom, hogy nekem nincs könnyű arcom. Amikor magamat fotózom, tapasztalom, hogy vannak olyan szögek, amik egyszerűen nem előnyösek nekem. Ezeket, ha csak engem fotóznak, próbálom tudatosan kerülni, ezzel is segítve a munkát. De őszintén mondom, hogy amikor báb kerül a kezembe eszembe sem jut ezzel foglalkozni. Egyszerűen csak a bábra figyelek, az ő partnere leszek, a közöttünk kialakuló viszonynak átadom magam. Ilyenkor valahogy nem előnytelen, az, ami báb nélkül biztosan az lenne. Furcsa.

Milyen speciális figyelem kell a vízben, esőben készült fotók sikeréhez?

É.V.: Például, hogy ne pottyantsd bele a gépet. Az elég fontos. Viccet félre téve, az azért hasznos, ha nem lesz direktben vizes a felszerelés, de ezek a szerkezetek bírják a strapát. Mondjuk egy esős rally-n vagy egy tengeri vitorlás versenyen szélsőséges időjárási körülményeknek vannak kitéve ezek a szerkezetek. Persze, ha hosszú időt ázik a gép vagy extrém hidegben-melegben van sokáig, az nem tesz jót az elektronikának, de vannak plussz burkolatok, amikkel lehet védeni a fényképezőgépeket. Eddig nem kerültem még annyira extrém helyzetbe, hogy szükséges legyen ilyesmit beszereznem.

M.V.A.: Nem sok tapasztalatom van. De mondjuk azt tudtam, hogy miközben át kell adnom magam a kettősünknek, nem heveskedhetek. Hiszen semmi esetre sem veszíthetem el az egyensúlyomat. Sem a jelmezem, sem a báb nem lehet csurom vizes. Nekem az segített, hogy elfogadtam és megszerettem a közeget. Ekkor már nem ellenében kellett léteznem, hanem vele és általa. Csak mások elmondásaiból tudom, hogy ilyen forgatások vagy fotózások alkalmával a megfázás a legkisebb baj. Szerencsére nem lett semmi probléma, de azért próbáltuk úgy időzíteni a fotózást, hogy az azt követő héten ne legyen előadásom, pláne ne kelljen mondjuk énekelnem, vagy hangjátékot felvennem.

Láthatóan hideg volt, amikor készültek a fotók. Mennyi időt töltöttek a vízben?

É.V.: Bevallom őszintén én nem emlékszem. Amikor fotografálok teljesen elveszítem az időérzékemet, nem érzem a hideget, meleget, próbálom kiüríteni az agyamat és kinyitni az összes érzékszervemet. Annak a megteremtését segítem egy-egy szóval amiről, akiről abban a képben beszélni szeretnénk. Szerintem addig voltunk a vízben, míg el nem készült az anyag. Ha jól sikerül az energiákat mozgatni, szerintem egyszerre érezzük amikor készen van. Nagyon érdekes állapot ez legalábbis én annak élem meg; egy zárt burok, burok nélkül, egy láthatatlan erő, ami egy-egy képben összegződik. Igen, direkt kerülöm a nagy szavakat. 🙂

M.V.A.: A víz valóban hideg volt, de egy kis idő után nem is éreztem. Viszont az meglepett, hogy mennyire iszapos volt a meder, szóval attól sokkal jobban rettegtem, hogy elcsúszok. Az óriási probléma lett volna. Nagyon gyorsan végeztünk, pedig nem siettünk. Azt hiszem pontosak voltunk, így tartottuk magunkat ahhoz, amit megbeszéltünk.

Összhangban voltatok a fotózás alatt?

É.V.: Egy professzionális, nagyon érzékeny, érzéki, nyitott emberrel sétáltam be a Balatonba. Különleges kapcsolatát a bábbal őszintén megmutatta nekem. Már az első pillanatokban megteremtődött hármunk, azaz négyünk -a közeget is számítom- kapcsolata. Egy idő után megtaláltuk a helyünket az én nézőpontomból; a végtelen víz, egy élesen elválasztódó láthatár, a különös felhőkön az épp átszűrődő fény és a fényt csodálatosan a két alakra visszaverő tükröződés. Elgyönyörködtem ebben a látványban, a cseppekben, mert az eső szitált. Nem beszéltünk. Anna mozgott ebben a szürreális díszletben, én pedig megörökítethettem mindezt a szinte táncot.

M.V.A.: Izgultam, mielőtt elkezdtük, de a haramdik kattanás után már nem foglalkoztam semmivel. Hagytam, hogy a szürke Balaton, a szemerkélő eső és a furcsán kellemes víz hatalmukba kerítsenek. Nem beszéltünk sokat Verával. Talán egy-egy instrukciót mondott az elején, főleg a végtagjaimmal kapcsolatban. Ebből megértettem, hogy mi mutathat jól a képen, szóval onnantól bármilyen mozdulatot csináltam, próbáltam úgy csinálni, ahogy az elején jelezte. Aztán egyszercsak nem volt tovább. Az is olyan szép volt. Hogy mind a ketten lezártnak éreztük. Szóval, igen, összhangban voltunk.

Következő ALAINE – IDEJE A MEGHALÁSNAK című előadásaink időpontjai:

2023.01.21. szombat 17:00
Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ
Déryné Program

2023.02.13. hétfő 18:00
Verőce – Művelődési ház
Déryné Program

2023.02.24. péntek 19:00
Budapest – Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
Déryné Program

2023.02.25. szombat 19:00
Veszprém, Hangvilla
Holtszezon Irodalmi Fesztivál