A KL Színház és a Magamura Alkotóműhely közös munkájának gyümölcse a VITÉZ LÁSZLÓ OTTHONRA LEL című előadásunk, melynek látványtervezője Boráros Szilárd, író, rendezője pedig Markó Róbert. A paravánon innen és túl is tudja, érzi mindenki, hogy egy igazán jó Vitéz László előadás lelke, motorja az előadó, a bábszínész. Előadásunkban VITÁNYI-JUHÁSZ ISTVÁN található a paraván mögött. Őt kérdeztem arról, hogy mennyi munka árán lehet otthonossá tenni a bábszínésznek a paraván mögötti játékteret.

Markó-Valentyik Anna: Talán vannak olyan szerencsések, akik bekukkanthattak már paraván mögé. Milyen érzés volt, amikor először összeraktad a paravánt és beléptél a kissé szűkös, új otthonodba?
Vitányi-Juhász István: Egyszerre volt hihetetlen és félelmetes! Már láttam korábban hasonló paravánt, játék teret, ha úgy tetszik “irodát”, de teljesen más érzés volt először az enyém mögé állni. Amennyire szűkösnek tűnik, egy idő után, ha minden jól megy, kinyílik a világ.

MVA: Gondolom ebben a kis élettérben is rend a lelke mindennek. Nem lehet felfordulás, hiszen tudnod kell hova nyúlj, pontosan honnan jön a következő szereplő és hová kell tenned, ha még újra szerepe akad az előadásban. Nehéz volt kialakítani, megszokni a paraván mögötti rendet?
VJI: Meglepő módon nem volt nehéz. Ez részben köszönhető a kialakításnak és a dramaturgiának. Pont annyi hely van, amennyi kell és a történet sem próbál túlnőni az adott kereteken. De tény ami tény, csak akkor mehet minden olajozottan, ha már százszor ki lett próbálva.

MVA: Talán kevesen gondolnak arra, hogy ez a folyton pörgös, virtuózitást nagyon igénylő játék komoly fizikai adottságokat követel meg. Elég csak arra gonolnunk, hogy a játék ideje alatt az egyik kezed mindig felemelve van. Aztán, ha ketten vannak a színen, akkor mind a kettő. És ezeket függetlenítve kell mozgatni. Beépül ez a tudás, adottság az izmokra, vagy készülni kell erre?
VJI: Kell egyfajta fizikai alap vagy felkészültség, főleg akkor, amikor egy előadás egy darabig nem megy, majd hirtelen elő kell kapni. Hát nem biztos, hogy minden egyből úgy sikerül, ahogy az régebben. De az a sok tudás, kellő gyakorlattal, beépülhet az izomemlékezetbe. Ha sokat csinálja az ember megszokja, hozzá edződik és legjobb esetben még úgy is tűnhet, mintha nagyon könnyedén művelné.

MVA: A megpróbáltatásokat a hang is “elszenvedi”. Hány karaktert láthatunk színen? Kinek milyen hangot kölcsönöztél?
VJI: Összesen 8 karakter jelenik meg. A legtöbbet László jártatja a lepénylesőjet, de akad olyan figura is aki csak annyit mond… Na de hát miért is árulnám el. 🙂 Igyekeztem jól elkülöníthető, egymáshoz képest szélsőséges hangokat keresni a szereplőknek. Talán még László hangja a “legemberibb”.

MVA: Azt feltételezem, hogy nagyon észnél kell lenned az előadás alatt. Egyszerre kell elmesélned egy történetet minden szereplő szemszögéből, ugyanakkor üzemeltetned kell egy technikát a testeddel és a hangoddal, a paravánon innen és túl.
VJI: Ez teljesen így van. Nagy koncentrációt igényel ez a fajta játék, precizitást, pontosságot és végtelen rugalmasságot a közönség felé, ugyanis az ő reakcióik is részei az előadásnak, amikre nekem reagálnom kell. Legalábbis sokkal izgalmasabb és szórakoztatóbb lesz tőle az előadás.

Következő előadás:
2023.06.24. szombat 19:30
VITÉZ LÁSZLÓ OTTHONRA LEL – Budapest – Országos Széchényi Könyvtár – VI. szint, Díszterem
Múzeumok Éjszakája