Czéh Dániel oszlopos tagja a KL Színháznak, amire mi nagyon büszkék vagyunk. Dani több előadásunkban is játszik. Rajongói sokszor más városba is képesek elutazni, hogy lássák, például A KISGÖMBÖC, a SÁRKÁNYÖLŐ SEBESTYÉN, vagy éppen a MALAC ÉS LIBA című előadásainkban. Jó hírünk van, de talán már tudjátok is, újabb ötlettel keresett meg minket Dani, és mi nem mondhattunk nemet a PATKÓ BANDI LEGENDÁJA-ra! Az előadást Czéh Dániel hívta életre, de rögtön felsorokozott mellé egy komoly csapat! Az alkotókkal már beszélgettünk, most az előadás lelkével, vagyis Danival beszélgetek.

Markó-Valentyik Anna: Újabb egyszemélyes fergetegesnek ígérkező előadásra készülsz. Csak hogy tisztázzuk, ez felnőtteknek szánt kesztyűs előadás lesz.

Czéh Dániel: Az a tapasztalatom, hogy bábszínházi alkotókként sokszor hozunk létre olyan előadásokat, amik a gyerekek mellett a felnőtteket is szórakoztatják, azaz igyekszünk olyan rétegeket belevasalni az előadásokba, amik a felnőttek számára érthető poénok, tanulságok. Tehát elsősorban gyerekeknek készítünk előadásokat a bábszínházakban, amit a felnőttek is élveznek. A Patkó Bandi esetében ennek a fordítottjára törekszünk, tehát ez egy felnőtteknek szóló előadás, amit gyerekek is élveznek! Tehát nem kifejezetten felnőtteknek szóló; a gyerekeknek se lesz semmi bajuk, ha megnézik, nincs benne se vizuálisan, se verbálisan olyan tartalom, ami ne lenne gyerekek számára fogyasztható, a (legdurvább szó a darabban a “kussolj”) de az biztos, hogy iskolás kortól ajánlott. Mondjuk 7-8 évestől. Klasszikus kesztyűsbábos verekedések is lesznek benne egy kicsit máshogy, egyel komolyabb hangulatban. Kicsit westernes hangulatú egymásnak feszülések. Ha nagyon akarnám valamihez hasonlítani, akkor egy Lúdas Matyi, Robin Hood típusú bosszútétel, vagy igazságszolgáltatás.

MVA: Mi késztetett egy újabb előadás elkészítésére?

CZD: Szeretek játszani. És formálódott egy téma, amit szerettem volna átadni, megmutatni, meg persze izgalmas dolog ez a hosszú alkotó folyamat. Van benne praktikum is, hogy könnyen utaztatható előadás legyen, elférjek egy autóban, neki lehessen vágni az országnak.

MVA: Mit tudtál legelőször az új anyagról? Patkó Bandi személye és legendája volt a fontos, a kesztyűsbáb
technika vagy egy újabb munka Schneider Jankóval és Boráros Szilárddal?

CZD: Legelőször a Patkó Bandi téma kezdett foglalkoztatni. Ő egy somogyi betyár, egészen pontosan egy legenda, mert a hírhedt Patkó testvérek forrtak össze egy alakká az idők során. Én somogyi származású vagyok, egész gyerekkoromat Barcs, Darány és a kettő közt található Középrigóc környékén töltöttem, az Ősborókásban bóklásztunk, bicikliztünk, piknikeztünk, Patkó Bandi fája is a középrigóci csárda mellett van, bár a csárda már régóta nem üzemel, és a fa is sajnos pár évvel ezelőtt leégett, most már csak egy csonk látható. Valahogy a somogyi emberek történetét szerettem volna elmesélni. Azokét az emberekét, akik generációk óta itt éltek, már nem is emlékszik rájuk senki, de valahogy azt érzem, hogy a legendás alakok mind az összes valaha élt ember sűrített figurái. Amikor Patkó Bandiról mesélek, akkor az őseimről mesélek, picit őket idézem meg. Ebből a földből, erről a vidékről való vagyok, és ezt a virtust képviselem, ez az én valóságom, az én mini Iliászom, ha ez így érthető. Jankó és Szilárd mint alkotótársak és barátok valahogy olyan egyértelműen kapcsolódtak ehhez az egészhez.

MVA: Évek óta nem volt példa hazánkban arra, hogy kesztyűs technikával felnőtteknek szóló előadást
hozzanak létre. Miért ezt a technikát választottad, és miért felnőtteknek szól most ez a történet?

CZD: Szerintem ha manapság felnőtt körökben szóba kerül a bábszínház, akkor leginkább a kesztyűs, paravános játékmódra asszociálnak az emberek. Vitéz László palacsintasütővel veri az ördögöt meg a halált. Ez a kép mindenki fejében megvan. Ez a magyar bábos hagyomány egyik sarokköve, ezt szeretném megidézni, illetve tovább gondolni. Úgy mesélni ezen keresztül, ahogy én mesélek, a hagyományt használni, éltetni, folyamatosan teremteni. Mindig azt mondom, hogy a tradíció nem valami olyan dolog, amit beteszünk egy fiókba és néha elővesszük, leporoljuk, hanem a saját életünkre alkalmazzuk. Ahogyan a zen mesterek is úgy adják át a hagyományt a tanítványaiknak, hogy azt tiszta maradjon, de a tanítvány a saját útját járja. Szeretném a felnőttekben ezt a “vitézlászlós” élményt feléleszteni, de közben szokatlan módon, egy szokatlan történetet mesélni, ami valahogy mégis ismerős mindenkinek. Ebben az előadásban formailag és tartalmilag is tagadunk sok mindent, ami konvenció. Megintcsak a zen-t hoznám fel példának, ami tagad minden konvencionálisat, miközben ezzel valami komoly szellemi tartalmat állít.

MVA: Schneider Jankóval Ti összeszokott páros vagytok. Mi az, amiért ennyire jól tudtok közösen dolgozni?

CZD: Szerintem eléggé hasonló habitusú, érdeklődésű, ízlésű emberek vagyunk, és valahogy természetesen
adja magát, hogy jól megy a közös munka. Mondjuk Szilárddal nem vagyunk hasonló habitus, mégis rendkívül jól tudunk dolgozni. Mindkét ember tudását rendkívül tisztelem, minden pillanatban tanulok tőlük.

MVA: Szeretném, ha bemutatnád a zenekart, akik az előadás zenei anyagát készítették. Nem mindennapi
választás ez sem.

CZD: A Psycho Mutants egy pécsi zenekar, nem ma kezdték a szakmát. Karnics Zoli a zenekar frontembere elég ikonikus figurája a városnak. A zenéjük komolyabb rock’n’roll, rockabilly, westernes, mexikós őrület. Klasszikus rock hangzás keveredik harmónikával, trombitával. A Patkó Bandi történet egy bosszútörténet, amolyan “eastern”, amihez nagyon illik ez a zene. Ahogy említettem Robin Hood, Lúdas Matyi, amit fel tudnék hozni példának, de míg Robin Hood a szegények javára lop az uraktól, Lúdas Matyi a személyes bosszúját saját fejlődésére tudja használni, addig Bandi az ördöggel paktál le, hogy bosszút álljon az őt ért sérelemért, és hát aki egyszer az ördöggel alkuszik, annak előbb-utóbb be kell tartania az ígéretét. Ezt a reménytelen küzdelmet, szikár utat erősíti ez a zenei világ.