Kategória: Egyéb
-
2024 és a KL Színház – évösszegzés

Töretlenül hiszünk abban, hogy fontos nyomonkövetni és dokumentálni munkákat. (Mondjuk nem egyszerű lépést tartani saját magunkkal.) Egyszerűen elengedhetetlen, hogy az év végéhez közeledve összegezzük mi minden történt velünk a 2024-es esztendőben. Markó-Valentyik Anna bejegyzése. 2024-ben 155 alkalommal láthattatok az ország különböző pontjain KL Színház előadást. Első előadásunkat, A KISGÖMBÖCöt január 19-én játszottuk a Békéscsabai Napsugár…
-
Betlehemes Naptár 2024.

Kedves Közönségünk! Az advent kezdetével az országhatárain belül és azon túl is találkozhattok majd betlehemes előadásainkkal. Az ÉNEKLŐ BETLEHEM és a LESZÁLLT AZ ÉG DICSŐ KIRÁLYA is nagyban alapoz a magyar népi és vallási szokásokra. Az ÉNEKLŐ BETLEHEM közel harminc népdallal, egyházi énekkel meséli el Jézus születésének történetét, miközben tárgyanimációs technikával elevenednek meg a szereplők. A LESZÁLLT AZ ÉG…
-
A szegény halász meg a túl sokra vágyó felesége – Próbanapló 2.

A KL Színházban törekszünk a minőségre. Ezt minden területen próbáljuk létrehozni, talán ez érzékelhető is. A minőségre való törekvésnek és az igényességnek a velejárója, hogy egyfelől dokumentáljuk előadásaink, projektjeink létrejöttét, útját, másfelől, hogy ezt elérhetővé tegyük a KL BLOGon. Így tettük ezt a MALAC ÉS LIBA című előadásunkkal is , a PATKÓ BANDI LEGENDÁJA alkalmával…
-
A szegény halász meg a túl sokra vágyó felesége – Próbanapló 1.

A KL Színház évente legalább egy új produkcióval érkezik. A produkció generálója vagy a színész, vagy a rendező, vagy a díszlet, báb tervező. Hogy kinek az ötlete valósul meg, az mindig mérlegelés kérdése. Mikor, melyik előadás és koncepciót tudjuk egyeztetni, próbálni. 2023 nyarán mutattuk be a MALAC ÉS LIBA című előadásunkat, 2024 nyara óta a…
-
Soltis Lajos Színház és a KL Színház

A KL Színház törekszik arra, hogy minél szélesebb körben gyűjtsön maga mellé szakmai partnereket. A celldömölki Soltis Lajos Színház munkatársaival régóta ismerjük egymást és mindig is nagy örömmel tudtunk együttműködni. Így nagyon megörültönk, hogy az idei évadra egy komolyabb szakmai együttműködést tudtunk létrehozni. Ez háT az oka annak, hogy előadásainkkal majdnem minden hónapban megfordulunk a…

