LESZÁLLT AZ ÉG DICSŐ KIRÁLYA

A betlehemes játék, vagyis a betlehemezés az adventi-karácsonyi időszak népi misztérium játéka. Központi eleme egy házilag készített, templom alakú betlehem, amivel a betlehemezők házról-házra jártak. A Leszállt az ég dicső királya egyszemélyes betlehemes előadás, amely ötvözi az adventi és karácsonyi népi színjátékok szinte minden fajtáját: a szálláskereső-, a csillagozó-, a paradicsom- és a pásztorjátékok. A magyar néphagyomány mentén meséli el Jézus, a Megváltó születésének történetét, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

„A tér izgalmas kialakításán kívül több dolog is van, ami a mai néző számára élvezhetővé teszi ezt a betlehemes előadást. Az egyik Horváth Márk intenzív színpadi jelenléte. Énekel, táncol, többfajta bábtechnikát használ, élénk kapcsolatot tart a közönséggel, és egyszemélyben képes megjeleníteni egy székely tájszólásban beszélő mesemondó bácsit és egy vidám, fiatal srácot. Ebből a feszültségből származik az egész előadás humora is: a múlt hagyományait vegyíti a jelennel a látványvilág és a dramaturgia.” (Puskás Panni, Revizor)

„Nagyon eredeti, mégis hagyományokhoz hű, tradíciók mentén mesélő produkciót láthatunk. (…) Humor az előadásban, mély gondolatok a szavakban. Horváth Márk produkciója több szempontból is magas színvonalú. Bemutatja a népi értékeket szokásokban és ízes beszédben egyaránt, rávilágít a tanulságokra, mindezt fűszerezi fergeteges színészi játékkal, tánccal, énekkel és adomákkal.” (Bári Edit, Győri Szalon)

Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!

Dramaturg: Nagy Orsolya
Zeneszerző: Tarr Bernadett
Koreográfus: Fitos Dezső (Harangozó-díjas, érdemes művész)
Tervezte, rendezte és játssza: Horváth Márk

Bemutató: 2019. december 15.
Időtartam: 55 perc
Minimális technikai igény:
4 x 4 m játéktér, hangtechnika