A válasz, egyértelműen igen! A gondolat, hogy a négy évesnél fiatalabb korosztálynak is lehetősége nyíljon a színház nyújtotta élmény megtapasztalására nem új keletű, bár még mindig sokakat meglep. A csecsemőszínházi műfaj a kilencvenes évek végén Norvégiából a Glitterbird projekttel, Olaszországból pedig a Small Size-zal indult világhódító útjára.

Az első magyar csecsemőszínházi előadást a Kolibri Színházban mutatták be 2005-ben. Benne építőkockákra emlékeztető, puha elemekből összeálló, átváltozó alakok, illetve magyar gyerekdalok. Azóta Magyarországon rengeteg előadás született, jellemzően az ország bábszínházaiban. Az előadásokra általában jellemző, hogy két színész látható a színpadon, ismerős gyermekdalok csendülnek fel, valamint a legtöbb esetben a gyerekeknek szánt kortárs versekből, vagy épp a klasszikus népi mondókákból összeállított szöveg hangzik el. A nézőtéren a csecsemők a szüleik ölében ülve figyelik az előadást, majd belépnek a színre, hogy a színészekkel együtt játszanak.

A KL Színház Izeg-mozog! című előadását 2016-ban mutattuk be a győri Vaskakas Bábszínházban. Az előadás eltér a hazai kínálattól, hiszen Markó-Valentyik Anna egyedül adja elő és közben egy szót sem szól. A húsz perces koreográfia alatt a nézőtéren ülők szembesülhetnek azzal az érzéssel, hogy milyen egy zárt térben növekvő embernek ráeszmélni a testére, felismerni annak lehetőségeit, és bátran megmozdulni általa a térben.
“A nézők olyan mozgásfejlődési fázisokat láthatnak, amely épp vár rájuk, vagy amellyel épp küzdenek, esetleg épp meglépték azt. Amikor a lábra állás végre sikerül nekem, sokszor eufórikus arcokat látok. Nem csak értik, de átélik a küzdelmet, és a győzelem pillanatát is!” – mondja Markó-Valentyik Anna az előadásról.

Mint minden csecsemőszínházi előadás, így az Izeg-mozog! is közös játékkal zárul egy óriás matatófalnak köszönhetően. A hosszú évek alatt minden gyerek talált valami érdekeset a falon. A különböző habitusú gyerekek természetesen különbözően közelítik meg a matatófalat. Van akit bíztatni sem kell, szalad, matat, mindent kipróbál. Vannak, akik több ideig barátkoznak a játék lehetőségével, és van, aki végig egyetlen játékkal bíbelődik. Egy biztos, az óriás matatófalunk minden alkalommal ámulatba ejti a nézőket, mindegy, hogy hány évesek!
Izeg-mozog!
Mikor?
2023.01.16. 10:00
Hol?
Klebelsberg Kultúrkúria



Hozzászólás