
Töretlenül hiszünk abban, hogy fontos nyomonkövetni és dokumentálni munkákat. (Mondjuk nem egyszerű lépést tartani saját magunkkal.) Egyszerűen elengedhetetlen, hogy az év végéhez közeledve összegezzük mi minden történt velünk a 2024-es esztendőben.
Markó-Valentyik Anna bejegyzése.
2024-ben 155 alkalommal láthattatok az ország különböző pontjain KL Színház előadást. Első előadásunkat, A KISGÖMBÖCöt január 19-én játszottuk a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban, ekkor vette kezdetét ott a felnőtteknek szánt bábszínházi előadásokat felvonultató programsorozat. Kezdjük is azzal a sort, hogy felsorolom azon települések neveit, ahol felnőtteknek szóló bábszínházi előadást láthattatok tőlünk. A Déryné Programnak köszönhetően jutottunk el Vép, Szigetbecse és Ikervár településekre, ezenfelül ahogy már említettük Békéscsabán, Budapesten, Celldömölkön, Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Győrött, Balatonalmádin és Veszprémben találkozhattatok felnőtt előadásainkkal. És ha már itt tartunk, ebben az évben két új bemutatónk is volt, melyből az első Czéh Dániel kollégánk újabb fergeteges egyszemélyes produkciója. Májustól láthatjátok a PATKÓ BANDI LEGENDÁJA című előadásunkat, melynek alkotóival külön-külön beszélgettünk a premier kapcsán.
Másik bemutatónk a SZEGÉNY HALÁSZ MEG A TÚL SOKRA VÁGYÓ FELESÉGE, melyet októbertől láthattok. A kortárs marionettszínházi előadásról létrejöttéről, melyet a Kabóca Bábszínházzal együttműködve mutattunk be, szintén beszámoltunk évközben.
Talán itt érdemes megállni egy kicsit, és tisztázni helyzetünket, hiszen eddig Balatonhenye székhellyel működött a KL Színház. Időközben a veszprémi Kabóca Bábszínház vezetői posztja megürült, és színházunk másik alapító tagja megpályázta a posztot. Így a KL Színház első számú együttműködő partnere lett a Kabóca Bábszínház, ezért találkozhattok előadásainkkal olyan sokszor Veszprémben. De mindenképpen szeretném felsorolni azokat az intézményeket, akik szintén állandó munkatársaink, fogadó helyeink. Nélkülük, az ott dolgozó szervezők és vezetők nélkül nem találkozhatnánk ennyi településen. Köszönjük a kecskeméti Ciróka Bábszínház, Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a szegedi Kövér Béla Bábszínház, a debreceni Vojtina Bábszínház, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, a miskolci Csodamalom Bábszínház, a kaposvári BábSzínTér, a Pro Kultúra Sopron, celldömölki Soltis Lajos Színház, a budapesti Klebelsberg Kultúrkúria, a Lóvasút, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház, a szigetmonostori Kultúrház bizalmát!
Nagy örömmel vettük a Hétrét Fesztivál, a Bondoró meghívását is, ahogyan azt is, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a Cseperedő programnak köszönhetően idén is eljutottunk Szlovákia, Felvidék magyarlakta településeire. Itt huszonnégy helyszínen, összesen több mint ezer nézőt, gyerekeket és felnőtteket sikerült megörvendeztetnünk a Sárkányölő Sebestyén, a Leszállt az ég dicső királya és az Éneklő Betlehem című előadáainkkal.
Az egyik legtöbbet játszott előadásunk az általunk forgalmazott FAUST című előadás, mely a Magamura Alkotóműhely produkciója. Az előadás nagyon különleges eseményekre jutott el az évben, sőt miskolcon több előadásra érkezhettek fiatalok ismerkedni ezzel az igazán kortárs szellemben megvalósult előadással.
Idén nem csak részt vehettünk fesztiválokon, de szerveztünk is, hiszen május 25-26-án a gyermeknapi hétvégén került megrendezésre az Ujjé, a Ligetben nagyszerű! elnevezésű ingyenes fesztivál, amelyet a 20. század legismertebb bábművésze, a Kossuth-díjas Kemény Henrik emlékére és tiszteletére rendeztünk. A rendezvénysorozat Barna Zsombor, a Budapest Bábszínház színészének ötletére jött létre. Itt két napon keresztül olyan magas minőségű kesztyűs előadást láthattak a nézők, mely remélhetőleg méltó módon emlékeztetett Kemény Henrik munkásságra, hagyatékára.
December hónapunkat a betlehemes előadások töltötték meg, ugyanis harminc alkalommal, harminc helyszínen láthattátok a LESZÁLLT AZ ÉG DICSŐ KIRÁLYA és sz ÉNEKLŐ BETLEHEM című előadásainkat.
Az évet ahogy köszöntöttük, úgy is búcsúztatjuk hiszen A KISGÖMBÖC című előadásunkat láthatjátok, de most Veszprémben, a Kabóca Bábszínházban.
Még egyszer köszönjük a befogadó intézmények, szervezők bizalmát és a nézők mindig, és örökké megtisztelő figyelmét!
