-
Idén szilveszterkor sem pihen a KL Színház! Hogyan is tehetné, hiszen két „malacos” előadásunk is van. A gyakorlott KL Színházba járók már sejthetik, melyik előadásainkat ajánljuk most figyelmetekbe. Három településen két előadásunkkal leszünk jelen az óév utolsó napjaiban! Lássuk hol… more ›
-
Kedves Követőink! Az advent kezdetével az ország számos pontján találkozhattok majd betlehemes előadásainkkal. A jól megszokott ÉNEKLŐ BETLEHEM mellett idéntől Horváth Márk LESZÁLLT AZ ÉG DICSŐ KIRÁLYA című előadása is színesíti a KL Színház repertoárját. Mind a két előadás nagyban… more ›
-
A szegedi KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ vendégszeretetét élvezheti az idei évadban is a KL Színház. Ráadásul idén a bérletes kínálatban találkozhattok a SÁRKÁNYÖLŐ SEBESTYÉN című előadásunkkal. Ez azt jelenti, hogy a KL Színház két kollégája Czéh Dániel és Markó-Valentyik Anna egy… more ›
-
Talán már tudjátok, hogy a KL Színház előadásai között találhattok small size előadást is, vagyis olyan színházi előadást, mely a legkisebbeket célozza. Ha érdekel a műfaj, sok szeretettel ajánljuk ezt a bejegyzést. Mint ahogyan Magyarországon, úgy Szlovákia magyarlakta településein is… more ›
-
Nagy örömünkre idén nyáron sok fesztivál szervezése vette fel velünk a kapcsolatot, így az ország több pontján is találkozhattatok velünk a fesztiváli forgatagokban! A sort talán az idei év legnagyobb színházi eseménysorozatával kezdjük, ez a 10. Színházi Olimpia volt, melynek… more ›
