-
Úti beszámoló – Szatmárnémeti

Szeptember közepén ünnepelte a Szatmárnémetiben működő Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata 20. születésnapját. Megtisztelő volt, hogy a két napos eseménysorozatban mi is résztvehettünk. Nemcsak egy, de rögtön négy előadásunkkal. Hogy hogyan éreztük magunkat, és hogyan fogadták a szatmáriak a KL Színház előadásait, arról számolunk most be. 2023. szeptember 15-én délután útnak is indult…
-
Szüreti felvonulás – beszámoló

Markó-Valentyik Anna Talán már többen tudjátok, hogy bázisunk a Káli-medencében, Köveskál szomszédságában található zsákfalu, Balatonhenye. Itt a Pajta Programnak köszönhetően, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként bábszínházi előadásokra, szakmai beszélgetésekre invitáltuk május óta a térség lakóit, és az éppen itt tartózkodókat. Ennek a lehetőségnek köszönhetően az idei szüreti felvonulásból is kivettük a részünket…
-
Úti beszámoló – Solniki (PL)

Nyár végén a Magamura Alkotó Műhely FAUST című produkciója, mely a KL Színház forgalmazásában áll, ellátogatott Lengyelországba, egészen pontosan Solnikibe, a LasFest-re. Arról faggattam őket, hogy hogyan érezték magukat, és hogy mit tapasztaltak, mit láttak a fesztiválon. Markó-Valentyik Anna: Egészen Lengyelországig utaztatok, hogy eljátszátok FAUST című előadásotokat a LasFesten. Kisbuszban, Pilári Áronnal kiegészülve, hárman tettétek…
-
“GYERTEK ÁT” – henyén találkozások voltak.

A KL Színház Balatonhenyére költözve, a PAJTA PROGRAMNAK köszönhetően programokkal tölti fel Balatonhenye egykori általános iskoláját. Ez a KáLi Kultúrpajta színhelye. Sokszor elmondtuk már, de sosem elég hangsúlyozni, hogy a KáLi Kultúrpajta programjainak főszervezője a KL Színház. A Pajta Program eseményei a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként valósulnak meg. A nyár folyamán lezajlottak…
-
Berta és Czéh. Malac és Liba.

A KL Színház Balatonhenyén próbálja legújabb előadását, mely Tóth Krisztina közkedvelt könyvsorozatát dolgozza fel. Az előadás rendezőjével, Cseri Hannával már beszélgettem a próbák megkezdése előtt. Most Berta Csongort és Czéh Dánielt kérdezem. Vagy inkább Malacot és Libát. Markó-Valentyik Anna: Milyen színésznek ismeritek magatokat? Hogyan szerettek és hogyan szoktatok próbálni? Mennyire bíztok meg egy kollégában? És…

