Kategória: Egyéb
-
KáLi Kultúrpajta – jártál nálunk?

A KáLi Kultúrpajta programjainak főszervezője a KL Színház. A Pajta Program eseményei a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként valósulnak meg. 2023 júniusától decemberéig minden hónap második szombatján egy családi közönségnek, majd egy felnőtteknek szóló bábszínházi előadással várt mindenkit a KáLi Kultúrpajta, a KL Színház balatonhenyei bázisán működő bábos programsorozata. Elismert hazai bábszínházi alkotók,…
-
Szilveszter 2023

Idén szilveszterkor sem pihen a KL Színház! Hogyan is tehetné, hiszen két “malacos” előadásunk is van. A gyakorlott KL Színházba járók már sejthetik, melyik előadásainkat ajánljuk most figyelmetekbe. Három településen két előadásunkkal leszünk jelen az óév utolsó napjaiban! Lássuk hol és mikor búcsúztathatjuk együtt a 2023-as esztendőt! Várunk Benneteket sok szeretettel! Dátum Kezdés Előadás Helyszín…
-
KL Színház csecsemőszínházi turnén!

Talán már tudjátok, hogy a KL Színház előadásai között találhattok small size előadást is, vagyis olyan színházi előadást, mely a legkisebbeket célozza. Ha érdekel a műfaj, sok szeretettel ajánljuk ezt a bejegyzést. Mint ahogyan Magyarországon, úgy Szlovákia magyarlakta településein is nagy népszerűségnek örvendenek az úgynevezett Ringató foglalkozások. A Felvidéken élő magyar családok nagy kedvvel csatlakoznak…
-
KL Színház és a nyári fesztiválok

Nagy örömünkre idén nyáron sok fesztivál szervezése vette fel velünk a kapcsolatot, így az ország több pontján is találkozhattatok velünk a fesztiváli forgatagokban! A sort talán az idei év legnagyobb színházi eseménysorozatával kezdjük, ez a 10. Színházi Olimpia volt, melynek keretében résztvehettünk a Dunántúli Színházi Fesztiválon. Így játszhattuk Celldömölkön az IZEG-MOZOG!, a SÁRKÁNYÖLŐ SEBESTYÉN és…
-
Úti beszámoló – Szatmárnémeti

Szeptember közepén ünnepelte a Szatmárnémetiben működő Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata 20. születésnapját. Megtisztelő volt, hogy a két napos eseménysorozatban mi is résztvehettünk. Nemcsak egy, de rögtön négy előadásunkkal. Hogy hogyan éreztük magunkat, és hogyan fogadták a szatmáriak a KL Színház előadásait, arról számolunk most be. 2023. szeptember 15-én délután útnak is indult…

